Ferrari piros fukusza teaszertartáshoz

Évekkel ezelőtt valaki levelet írt nekem és azt panaszolta benne el, hogy az életéből eltűnt a tea.  Miután hosszú időn át nagy figyelemmel foglalkozott a teával, úgy érezte, hogy az betölti az életét, sosem tudna e nélkül élni, nem fordulhat elő, hogy valamikor a beláthatatlan jövőben ne legyen társa a teázás és társai a teázásban, aztán valahogy ukk-mukk-fukk, mégis kikopott az életéből és most az egyszerű fogyasztók figyelmetlen, unalmas életét éli. Tudja mi fán terem a tie guan yin és bármi más, de már nem foglalkozik vele. Nem emlékszem pontosan mit válaszoltam, de azt hiszem arra figyelmeztettem, hogy érdemes elfogadnunk azt, hogy még teljes odaadással is legfeljebb műkedvelő érdeklődők lehetünk egy ilyen kivételesen gazdag kultúrában.  Ezért kértem, hogy gondolja át, meddig jutott el eddig és mennyi minden várhat még rá. 

Pedig a válaszlevélben inkább K történetét kellett volna elmesélnem.

K mint nőideál

K, azaz Karoline, az  árja, német nőideál megtestesítője volt.  Nem feltétlenül a nationalsozialistische Frauenbild, de mindenképpen plakátra való arca és szimbolikus erejű teste volt.

Tulajdonképpen keveset, vagy semmit sem tudok a német nőideálról, sőt ha belegondolok, bármit is mondanék erről, az inkább valamiféle történeti-politikai lázálom közvetítése lenne, amit esetenként a felnagyított, a közvélekedés szerinti modellről szólna, én pedig nem akarok ilyenekről gondolkodni. Mégis ha volt valaha jellegzetes német női ideál, akkor Karolinet bátran ajánlhattuk az ideál képzeletbeli divatfolyóiratának címlapjára.  Ursula-szerű bájak és idomok gyűrődtek egyetlen robusztus test pillanatba. A rövid, csinos platinaszőke haj alatt széles arccsontról vonta el a figyelmet az élénkpiros rúzs.  Gyakran járt sötét ruhákban, viszonylag rövid szoknyákban, amelyeket teakészítéshez térdelve kidomborítottak méretes combjai és harisnyával fedett térdei. Egyszerre volt erős, már-már férfias és bájosan törékeny.

K. tehát ellenállást nem ismerő, tekintélyes idomok erődjének sztereotip páncélját hordta, de személyisége messze túlért az ideálok által elfoglalt monokulturális garzonokon.  Szellemes volt, bájos, előzékeny, szolgálatkész.  Nagy testét finom mozdulatokra szoktatta, ami élő, folyékony ellentmondásként feszült a teaház  színpadára. K tulajdonképpen asszisztensként működött S. teaházában, ami nem hagyományos, kereskedelmi egység volt, hanem igazi oktatóműhely néhány teaszobával. Asszisztensként feladata volt a tanfolyamra érkező vendégek fogadása, kiszolgálása és demonstrátorként való oktatása. Nem teaházas ún. "teatanfolyamokra" tessenek gondolni, hanem igazi teaoktatásra; egy-egy kliens 2-3 napra érkezett és többször visszatért a szentélybe, hogy begyakoroljon egy-egy szertartást, vagy azok egy elemét. K segítsége pedig nem valamiféle kiegészítő tevékenység volt, hanem mélyen átélt, begyakorolt igazi tudás, asszisztensként és demonstrátorként tulajdonképpen magára vállalta az oktatás oroszlán részét. Nem is lehetett másként; a bemutatott szertartásoknak csak a berendezése és részleges előadása is komoly felkészültséget igényelt, márpedig K olyan egyedi és különleges témák bemutatására is képes volt, mint a nap-éjegyelőségkor előadott koicha, tűzrakás különféle témákban, meg hasonló egyedülálló dolgok. Volt valamiféle meseszerűen éteri K és S duettjében.  K két japán férfit is meghaladó hatalmas termetével befeszült a kicsiny teaházba, mégis fehér japán zoknijában, kezében a drága eszközökkel légiesen, kecsesen suhant a tatamin, miközben S. Hölderlin lírája és a zen közötti összefüggésekről értekezett.

Sokszor jártunk arrafelé teát tanulni, szoros kapcsolat, már-már barátság alakult ki köztünk, ami időnként megfeneklett, majd új lendületet nyert. Mi több, K kifejezetten alternatív személyiség volt, férje, akivel gyerekek nélkül élt egy jövedelmükhöz képest túlzottan elegáns családi házban, alternatív, pszichedelikus zenék kiadóit képviselte, emellett pedig teakereskedéssel is foglalkozott.

Mindamellett nyilvánvaló volt, hogy a pár anyagi gondokkal küzd; K az asszisztenskedésért alig-alig kapott valamit, a zene és teakereskedelem is szerény jövedelmet szavatolt. Akkor, a válság környékén nyilvánvalónak tetszett, hogy a párnak váltania kell és komolyan felmerült, hogy K beáll valamelyik áruházba eladónak. Aztán mégsem így lett.  Folytatták addigi életüket, a teaház szépen működött, S végül mindig magával vitte K-t előadásaira, sőt külföldi útjaira is.  

Röviden hagy vessek közbe valamit. Karoline nyilvánvalóan elkötelezett volt a tea és a tea tanítás felé. Elképzelhetetlen, hogy valaki ilyen mélységig sajátítson el egy ilyen sajátos kultúrát anélkül, hogy ne válna részévé.  Márpedig szemmel látható volt, hogy a megosztás, vendéglátás, átadás, sőt a lemondás és az elfogadás a hétköznapokban is életvezetése középpontjában állt.

Az elhagyott kunyhó

  Pár év szünet után visszatértünk a hegyi kunyhóba, meglátogattuk S-t.  Minden a helyén állt, a templom feletti virágzó domboldalon állt a kert, a ház, benne a teaszobák, sőt bővült a vendégeket fogadó tér. Mégis tapintható volt valaminek a hiánya. A női kéz, a gondoskodás hiánya. Az elrendező, előkészítő, rendet rakó, segítő nő hiánya. Most egy falubéli öregasszony segített a dolgok előkészítésében és elrendezésében, de ez kimerült katonásan kérlelhetetlen jegyszedésben. S kezén megszaporodtak az asszonyosan puha ráncok, mindenfelé jótékony rendetlenség. Hol van Karoline? kérdezem.  S csak a kezével intett, inkább legyintett, mintha egy a levegőben szállingózó termést, vagy rovart libbentene el.

 – Elment. - mondta, majd rögtön helyesbített – Eltűnt.

Egy elhagyott férj keserűségével beszélt, pedig K és őközte szigorúan csak munkakapcsolat volt.

Az aznap esti program egy koncert volt, amin sokan vettek részt. S. most ebben utazik, a teatanítás mellett ráérzett a zene ízére, ami a teánál is konkrétabb alkotó tevékenység. A koncert után a volt medencére épített, tatamival borított nézőtér és gyakorlóhelyről néztünk le a nagyváros fényeire. Messze előttünk, a bajor vidéki idillen túl az éjjel is forgalmas repülőtéren egy helikopter fényszórói gyúltak ki, emelkedtek, süllyedtek, majd hunytak ki újra. 

Ferrari Modena 360

S ezután elmesélte, amit tulajdonképpen nem lehet elmesélni. Minden a régi mederben zajlott. Tea, tanítás, tea, zene, Karoline, tea. Aztán minden előjel nélkül, váratlanul felfordult minden.  Azt, hogy nem volt előjel K férje és S is megerősítette, ami viszont nem jelenti azt, hogy K esetleg nem adott volna le segélyhívásokat, figyelmeztető jeleket, de erről semmit sem tudunk, legfeljebb sejtünk. Egy este S-t felhívta K férje és segítséget kért, mert olyan helyzetbe került, amin nem tudott úrrá lenni. Elmondása szerint aznap este K feldúltan tért haza és mindenféle előjel nélkül bejelentette, hogy elhagyja.  Negyedóra leforgása alatt összepakolt két táskányi holmit és némi vita után eltűnt. Eltelt egy nap, két nap, egy hét.  Mindenki arra számított, hogy visszajön, vagy legalább bekopog S-hez és lehetőség nyílik a dolgok tisztázására és finomítására.  Ehelyett S másoktól kapott hírt K-ról, aki szerintük összejött X-szel, aki a környék egyik excentrikus figurája, nőfaló, gazdag vállalkozó. Később mások is látták K-t, amint vörös ruhában, méregdrága ékszerekkel feldíszítve sportkocsikban tűnik fel itt is ott is. Azóta eltelt három év.  Semmi hír.  K eltűnt, köddé vált. 

Mindenki abban reménykedik, hogy ez nincs teljesen így, egyszer visszajön, és újra kitakarítja és berendezi a teaházat.  De leginkább abban reménykedünk, hogy miközben kaszinókban, bárokban és a tükre előtt ülve a toilettjét rendezi, visszaemlékszik egy-egy bonyolultabb teaszertartásra, és azon tűnödik, mit is kell sorrendben előbb megfogni; a chakint, vagy a fukusát?